Karácsonyvárás, advent, készülődés, sok elfoglaltság, rohanás, bevásárlás, sorbaállás, „de sok mindent kéne még vennem"- „nem is veszek senkinek semmit", karácsonyi üdvözlőlapok, szenteste, karácsonyfa, gyertyák, mákosbejgli, szaloncukor, télapó, ajándékok, fekete karácsony / fehér karácsony, együtt / egyedül, távol a családtól, együtt a családdal, munkahelyen / otthon, izgalom, idegesség, megkönnyebbülés, szeretet, béke, „Mennyből az angyal...", kis Jézus, jászol, Bethlehem, „Csendes éj, szentséges éj..." - kinek mi jut eszébe, amikor meghallja a karácsony szót.

Minden magyar embernek van fogalma arról, mit jelent a karácsony - hiszen a reálszocializmus idején uralkodó ateista ideológiai környezet ellenére mégiscsak keresztény/keresztyén kultúrkörben vagy annak vonzatában nőttünk fel, bármilyen vékony felületi réteg is volt az sokak számára. Az egyéni családi körülményekből következendően persze mindenkinek külön-külön saját tartalommal telítődik meg az ünnep. Mindegyikőnknek van valamilyen emléke, ha élete minden karácsonyáról nem is, de legalábbis egyes átélt, megélt karácsonyokról.

Sokaknak közülünk emlékképeink első sorában kiemelkedő helyen gyermekkorunk karácsonyai helyezkednek el. Gyermekkorunkban a családi hagyományok szerint töltöttük a karácsonyt - hiszen mi magyarok családonként, vidékenként, (elszakadt) országrészenként, különböző egyházi hagyományokkal és gyakorlattal (vagy azok nélkül), de mindenesetre saját családi szokások és étrend szerint ünnepelünk.
Annak ellenére, hogy országszerte sok közös hagyományunk van, nekünk mégsincs olyan „szigorú szabályok szerint rögzített", egy nemzeti kaptafára kialakított, időre beprogramozott karácsonyi ünneplési formánk mint a finneknek (sült sonka, mustár, tepsiben sült karórépa, burgonya és sárgarépa, lúgos hal, rosolli-saláta, szilvaszósz, karácsonyi tejberizs, stb. mellett).
Miért is ünnepeljük a karácsonyt? Nem titok az, de gyermekkorunkban talán egyeseket mégis a kommunista tanítónéni „világosított fel" az oskolában, hogy a szeretet ünnepe ez (ő sem tudott mást mondani). Ma már senki magyarnak nem kell megmagyarázni, hogy a karácsony valójában Jézus Krisztus születésének az ünnepnapja, a bensőséges családi ünnepen túlmenően elsősorban keresztény/keresztyén ünnep, amely ugyanakkor egybeesik a téli napfordulóval. Kevesen vannak tudatában annak, hogy a magyar karácsony szó etimológiája az ószláv korcsun szóra vezet vissza, amely lépőt, átlépőt, fordulónapot jelentett. Ez utal a téli napfordulóra ill. az új évbe való átlépésre.

A karácsony ünnepét és fényét nem tudta kitörölni nagy ünnepeinek sorából, a magyar nép szívéből senki emberfia török basa, sem a legsötétebb kereszténygyűlölő párttitkár. Közöttünk magyarok között az év talán legjelentősebb ünnepének a 20. században is végig megmaradt a karácsony. Sok hajdan élő karácsonyi népszokást viszont csak hírből ismerünk, azokat (főleg ha vallási célzatúak voltak) sikerült a kommunista rendszernek mint ideológiai versenytársat, félretolni az útból. De a karácsony helyét - bármennyire is megpróbálták jelentőségét, tartalmát átmagyarázni és netalán csökkenteni - a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem vette át sem április negyedike, sem május elseje (mégkevésbé november hetedike). Karácsony tartalmát, jelentését, jelentőségét az előző rendszer idején át lehetett fogalmazni - de eltörölni nem, csakúgy mint a Kölcsey-féle magyar himnuszt sem...
-hbh-

Minden kedves tagtársunknak és olvasónknak Békés és örömökkel teljes karácsonyi ünnepeket valamint eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván
- az FME vezetősége

Lap tetejére

2.oldal

Karácsonyi magyar népszokások

A lassan végéhez közeledõ esztendõ legfényesebb ünnepe a Karácsony. A keresztény világ apraja és nagyja lázasan, szívvel és lélekkel készül a fogadására. Ebben az évenként megismétlõdõ készülõdésben észrevétlenül kialakulnak a saját ünnepváró szokásaink, nem feledve mindazt, amit szüleink, nagyszüleink ránk hagyományoztak. Ezúttal - a teljesség igénye nélkül - nagyobb közösségünk, a magyarság karácsonyhoz fûzõdõ népszokásairól szeretnék szólni.

A karácsonyra való rákészülés idõszaka az Advent. Az egyház szerint szent idõ. A várakozás, reménykedés ideje, amelyet régen böjttel is megszenteltek. Az advent kezdetét éjféli harangszóval jelezték. Az advent igazi szakrális ízét a hajnali mise, a roráté adta meg. A hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást.

Különös hiedelem élt az advent idején Erdélyben: roráté alatt be kell zárni minden ajtót, ablakot, különösen pedig az ólat, mert ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltve a harangozás elõl emberi és állati hajlékokba húzódnak, ahol aztán károkat okoznak (pl. megrontják a teheneket).

Bálint Sándor szerint az Alföldön, ha rorátéra harangoznak, a lányok cukrot vagy mézet esznek, hogy édes legyen a nyelvük, hogy minél elõbb férjet édesgessenek magukhoz. Máshol az elsõ hajnali misére való harangozáskor a férjhez menendõ lány a harang kötelébõl kis darabot igyekszik kiszakítani, azt pedig a hajába fonva viseli, hogy farsangkor sok kérõje legyen. A szerelmi varázslat napjai (Szent András, Borbála, Luca, Tamás, Katalin) ugyancsak az adventba esnek. E szenetekhez fûzõdõ néphiedelmeknek, szerelmi varázslatoknak nincs közük az illetõ szent életéhez.
Az éjszakák most a leghosszabbak és így a legalkalmasabbak a varázslatra. Mivel pedig az Egyház ajánlja a gondok megoldására a szentek segítségül hívásást, a néphit a maga mágikus várakozásaira a szentek közbenjárását kéri.

A Karácsony Jézus születésének napja: az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. Maga a szó - Bálint Sándor szerint - a szláv korciti (fordul, lép) igenévi korcun (átlépõ) származéka, a téli napfordulat kozmikus örömére, várakozásásra utal.
Magyar nyelvhasználatunk a karácsony ünnepét nagykarácsony szóval is illeti, különösen, ha a kiskarácsony néven is emlegetett újév napja is belekerül a beszédbe. A két karácsony közötti idõszakot félhétnek (Ormánság), csonkahétnek (Mezõség, Erdély), tekereshétnek (moldvai csángók) nevezik.
A karácsonyhoz szólások is kapcsolódnak: legyen neki is karácsonya, szoktuk mondani arra, akit váratlan örömben, kellemes meglepetésben részesítünk. Ami meg soká lesz: messze van, mint karácsony. Késõ karácsony után kántálni, vagyis esõ után köpönyeg.

Karácsony (december 24.) estéje, vigíliája (más néven karácsony böjtje, szenteste), számos hiedelmet vonz maga köré. Ezen a napon tilos volt erdõn, mezõn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Ugyanígy nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét fõztek a jószágnak, vagy ha megveregették õket. Ha az állatok ezen a napon bal oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett számítani. Ha karácsony böjtjén kukorékol a kakas, számítani lehetett arra, hogy valaki meghal a házból. Aki éppen karácsony kor halt meg, az bûnbocsánatot nyert.

A csíki székelynél szenteste (dec.24.) együtt megy a család templomba, majd az esti misét követõen otthon a megterített asztalnál együtt fogyasztják el a sült húsból, sült pulykából, hurkából, mákos és diós kalácsból álló ünnepi vacsorát, a "Mária radináját". Számos faluban jellegzetes karácsonyi étel a "tûrt hús". Az advent elõtt levágott disznó hájának hártyáját darált hússal töltik meg, majd pecsenyehúst húznak bele, és az egészet összevarva felfüstölik. Szentestére ezt a töltött húst fõzik meg, és a levében fõtt burgonyával "pityókával" tálalják.

Idõjóslatok is fûzõdnek karácsonyhoz. Bálint Sándor szerint a háromszéki székelyek tudni vélik, hogy az új esztendõ idõjárársa attól is függ, hogy karácsony melyik napra esik. Ha vasárnapra, akkor jó tél, szeles nyár, mérsékelt tavasz lesz. Minden bõven terem, a jószág szapora lesz. Ha hétfõre esik, ködös tél, szeles tavasz várható. Sokan meghalnak. Az állatok is pusztulni fognak. Ha keddre esik, hosszú tél lesz, és nedves tavasz. Sok bor és gyümölcs terem. Sokan meghalnak. Ha szerdára esik, kemény, zúzmarás tél lesz, szeles tavasz, nedves nyár és mérsékelt õsz. Bõséges lesz a gabonatermés, szapora a jószág. Ha csütörtökre esik: kemény tél, szeles tavasz, száraz nyár jön. Terem minden, de szûkösen. Ha péntekre esik: zûrzavaros tél, heves nyár jön. Uralkodik majd a szemfájás. A juh és más állatok nagyon pusztulnak. Ha szombatra esik: szép tél, szeles t avasz, kedvetlen nyár. Nagy drágaság lesz.

A karácsony ünnepi rendjében különbözõ korú hagyományelemek ötvözõdtek. Legtöbbjük a téli napfordulóhoz kapcsolódik, és a vegetáció, az emberi boldogulás, egészség érdekeit szolgálják, és elriasztják a halál, a betegség démonait. A mágikus és liturgikus cselekmények pedig az újesztendõ fordulatait hivatottak befolyásolni. Erre az archaikus alaprétegre épült rá a kereszténység misztikus világa, és immár eggyékovácsolódva alkotják az ünnep csodálatos szokásrendjét.

Karácsony szimbolikájának egyik nélkülözhetelen eleme a karácsonyfa. Eredetét egy mosoni népmonda így magyarázza: Amikor Krisztus Urunk a Földön járt, bújdosnia kellett. Üldözõi elõl egy sûrû lombú fa alá akart elbújni, de a fa így szólt hozzá: menj tovább, mert veled együtt engem is elpusztítanak. Más fák sem fogadták be. Ám a fenyõfa elbújtatta, ágaival betakarta. Jézus így megmenekült. Hálából megáldotta fenyõfát, hogy lombját soha ne hullassa, akkor is viruljon, mikor a többi elhervad, legyen délceg és éljen meg mindenütt, legyen az emberek öröme, amikor Jézust ünneplik.
A fenyõfaállítás szokása protestáns, éspedig evangélikus gyakorlatból ered, állítja Bálint Sándor. Magyarországon karácsonyi fenyõfaállításra példát az arisztokrácia mutatott elõször, a bécsi udvar ösztönzésésre. Bécsben a XIX. s zázad második felében terjedt el német mintára.
A karácsonyfa elsõsorban archaikus formáiban tavaszigézõ szimbólum volt (Bálint Sándor). Az élet és tudás fájának képzetkörével fonódott össze. Nem véletlen, hogy számos német vidéken a karácsonyfának paradicsom (Paradies) a neve.
Néhány kultikus szokás is hozzákapcsolódott : Szeged környékén a két karácsony között letördelnek néhányat a karácsonyfa ágaiból, és azokat kiviszik a temetõbe hozzátartozók sírjára. Máshol a gazdasszony sót tesz a karácsonyfa alá. Ezzel ízesíti az ünnepi ételeket.
A karácsonyfára díszként kerülõ almának sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál például egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belõle, hogy összetartson a család vagy ha valaki eltévedne hazataláljon. Ugyanakkor a tudás fájának gyümölcsére, s egyben a megígért megváltás kegyelmére is utal. A fára rakott angyalhaj a bibliai kígyót szimbolizálja a bûnbeesés idjébõl.
A karácsonyfa égõ gyertyái pedig a világosság, a meleg szimbólumai.
A karácsonyi dióevés a magyarság körében elterjedt szokás volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett. Szokás volt a diódobálás. Jelentõsége, jelentése tájanként különbözött. Nyitragerencséren ezt mondták: "Édes angyalkáim megajándékoztatok erõvel, egészséggel, én megajándékozlak egy-egy dióval."

Az ünnep egyik jelentõs eleme a karácsonyi asztal. Az archaikus hit szerint az asztalnál megjelennek a halott õsök is. Hosszúhetényben a terített asztalt egész éjszakára ottmarad, hogy a szent család is jóllakjék az ételekbõl. Az abrosz a karácsonyi asztal bûvös erejét veszi át. A szegedi tájon a beteg embert, jószágot vele simogatták.
A karácsonyi asztalra kerülõ kenyérnek, kalácsnak szintén nagy jelentõsége volt, mondja Pócs Éva. A megtestesült kisded alakja a kenyérkultuszban él tovább.
A kultusz régies megnyilatkozásaként a bukovinai Istensegíts székely népe a XIX. században vacsorára mézzel ízesített fõtt búzát is evett. Csíkban a karácsonyi asztal maradékát szent ételként õrzik, és a morzsákból - a jó szaporulat érdekében - az állatoknak is szórnak. A kenyér kultuszából következett a karácsonyi morzsa megbecsülése. A morzsa az ünnep magában õrzi az Úrnak jelenlétét, gondoskodásást.
Egyes vidékeken az ünnep legjellegzetesebb mozzanatai közé tartozott a lakószoba, karácsonyi asztal szalmával való t elehintése, illetõleg ennek jelképes maradványaként az asztal alá helyezett kosárban szalma, vetõmagvak. Ez a hagyomány Európa-szerte ismert.
A földre hintett szalma biblikus népi értelmezése szerint a betlehemi istállót jelképezi. A karácsonyi szalmát az ünnep teltével összegyûjtötték, az állatok alá tették. A karácsonyi magvakat tavasszal a vetõmag közé vegyítették.
A szegedi néphiedelem úgy tartja, hogy karácsony éjszakáján angyalok pihennek meg a szalmán. Újváry Zoltán szerint a a karácsonyi szalma a termékenységi mágiával illetõleg az agrárkultusszal függ össze.
Karácsony éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tûz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserõt tulajdonítottak - még ha egyszerû kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották, vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet, vagy más néven életvizet. A házasságjólásra, - varázslásra is alkalmas az éjféli mise körüli idõpont. A Luca napkor elkezdett eljárásoknak (például lucaág, almával jóslás, lucacédula, luca búza) ilyenkor volt a beteljesedési idejük.
A karácsonyi éjféli misére kellett hogy elkészüljön az ugyancsak Luca-naptól kezdve faragott lucaszék (amit kilencféle fából 13 napig faragtak). Az éjféli misén arra állt vagy ült a kiváncsiskodó, hogy meglássa: ki, vagy kik a boszorkányok a faluban.
Az éjféli misérõl egyes vidékekeken azt tartja a hiedelem, hogy a misét megelõzõ órákban a halottak miséznek a templomban. Ezért nem tanácsos este 11 elõtt a templomba érni.
Búcsúszentlászló gazdasszonyai éjféli mise elõtt magvakat szórnak az ég madarainak. Csíkban és más helyeken is úgy tartaják, hogy az éjféli mise alatt a jószágok emberi hangon beszélnek.
Régen Csíkban az éjféli misérõl hazatérve mindenki "gúnyát" cserélt, sõt még "fejért" (fehérnemût) is. Majd az állatok megkapták a "Máriaradinát. A kérõdzõ állatok, lovak a legjobb sarjút (az elsõ kaszálású zsenge széna) kapták, a majorságnak - égõ viharlámpák mellett - búzát adtak, "disznyóknak" pedig meleg ételt, amibe a darának a "lángját" (finom porát) hintették bele. A család csak azután ülhetett asztal mellé, ha a gazda minderrõl meggyõzõdött. Ez azért volt így, mert a megszületett Jézus is ajándékot kapott a három királytól.
Karácsony gazdag hagyományvilágának emlékei közé tartozik a paradicsomjáték.Elsõ, XVII. században összefoglalt emlékünk magyar nyelvû, protestáns szerzemény. Három részbõl áll: az elsõben Ádám a bûnét siratja. A másodikban az angyal vigasztalja Ádámot a Messiás eljövetelével. A harmadikban Ádám köszöntet mond az angyalnak a jó hírért.

A betlehemezés a karácsonyi ünnep egyik lényeges eleme. Ez dramatikus játék, amelyet eredetileg templomokban vagyok azok elõtt adtak elõ.
A játék Jézus születésésnek fontosabb eseményeit mutatja be a Biblia alapján. A legrégibb ismert magyar nyelvû betlehemes játék szövegét az ecsegi plébános jegyezte fel 1684 és 1694 között. Betlehemezni általában karácsony délutánján indultak a fiatalok, és késõ estig sorba járták a falu portáit. Szereplõk: Mária, József, pásztorok, angyalok. A betlhemezés fontos kelléke egy kis templom. Székelyföldön a Betlehemet nem gyerekek, hanem felnõtt férfiak járják: legények, házas férfiak.
A betlehemi esemény elõadásának másik módja a bábtáncoltatás. Ez fõleg a Balaton déli részén élõ katolikusok között, Szatmár megye református falvaiban volt elterjedt. Jézus születésének mozzanatait mutatták így be.

A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnõtt férfiak házról-házra menve bõséget, boldogságot kívánnak a következõ évre. Nyelvészeink szerint a regölés név finnugor eredetû, és etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével.
A XVI-XVIII. században a vízkereszt utáni elsõ hétfõt regelõ hétfõnek nevezték. Heltai Gáspár a XVI. században a regelõ hetet említi, mikor az emberek isznak, tobzódnak, s ez szerinte az ördög nagy ü nnepe. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés.
A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás. A gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelõzi a beköszöntõ, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. Megemlítik azt is, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A bevezetõhöz tartozik a csodaszarvasról szóló részlet is.
A regölés elsõ kutatója Sebestyén Gyula volt. Nem volt zeneértõ - fonográffal vette fel az énekeket. Mások - fõként Lajtha László - jegyezték le õket.

December 26-27-én köszöntik a magyar falvakban az Istvánokat és a Jánosokat. Tekintettel arra, hogy e két férfinév igen népszerû, az István- és János-napi köszöntés a karácsonyi ünnepi ciklus fontos része: baráti ünneplõ alkalom, mikor az ismerõsök meglátogatják egymást, a terített asztal mellett elszórakoznak.

Az aprószentek napja december 28-ra esik.
Sok helyen vesszõbõl font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Gyõr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig elõre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tûzhelyen megfõzik az összegyûjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.
Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnézõ mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.
A hejgetés (dec. 31.) a moldvai csángók között ismert szokás. Célja az új esztendõben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. Résztvevõi legények, akik elsõsorban a lányos házakat keresik fel. A mon dókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétõl a kenyér elkészültéig.

Richter Zsófi

IRODALOM:
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. 12-130.
Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989.
Újváry Zoltán: Norvég és finn párhuzamok a karácsonyi szalmához. In: Miscellanea I. 153-161
Oktatási és kutatási kiadvány, Debrecen 1995

Lap tetejére

ARCÉLEK

Kérlek, mutatkozz be röviden.
Verss Zoltán vagyok, 1974-ben születtem Székelyudvarhelyen. Azóta három helyen éltem huzamosabb ideig: szülővárosomban, Kolozsváron és Espooban. Udvarhely az otthont jelenti, Kolozsvár pedig az egyetemen eltöltött évek miatt marad kedves számomra. Három éve keltünk egybe feleségemmel, van egy másfél éves kislányunk. 2000 nyarával kezdve Espooban telnek napjaink.
Miként kerültél Finnországba? Munkahely ürügyén. Sok ismerős itt dolgozott már, amikor idejöttem. Emellett sokat nyomott a latban vonzódásom az északi tájakhoz. Ideiglenesen kezdtem az ittlétet, most is úgy gondolom, hogy hazatérek, de még néhány évig maradnánk...
Voltak-e akkor beilleszkedési gondjaid?
Nem. Kérdés, hogy egyáltalán beilleszkedtem-e? Mivel a munkahelyemen nem volt szükségem a finn nyelv ismeretére, ugyanakkor sok tanulnivalóm akadt az első évben, rövid és sikertelen tanulás után feladtam. Ettől eltekintve van néhány finn barátunk és ismerősünk, akik viszont jól beszélnek magyarul... Az érdekesség kedvéért talán most újra elkezdem a finn tanulást.
Mivel foglalkozol?
Villamosmérnöki diplomám van, főként programozó vagyok. Itt mélyebben megismerkedtem a távközlés egy keskeny szakterületével: terhelésteszteléssel foglalkoztam három évig. Új munkahelyemen ugyancsak terhelésteszteléssel foglalkozom, de teljesen más szakterületen. A munkán kívül kedves időtöltésem a muzsikálás. Még gimnazista koromban ismerkedtem meg a népzenével, s azóta furulyázással és kobzolással szórakoztatom néha magam, ritkán másokat is. S mivel nem lehet jó népzenész az, aki nem tud táncolni, én is táncolok - inkább a magam és párom kedvére, nem pedig színpadi bemutatás okán. Milyen terveid vannak?
Családi vonatkozásúak. Szeretném, ha kislányom Erdélyben kezdené az iskolát, tehát a távoli jövőben hazaköltözünk. Addig is csodálom a finn természetet.
Hogyan látod Finnországot?
A nyár csodálatos, a tél sötét, de szerencsére sok hóval megáldott, az emberek kedvesek - hát így ...
Mit tanulhatnának egymástól a finnek és a magyarok?
Hadd kérdezzek vissza: különbözőek vagyunk, hát tanuljuk el egymástól a jót, a többit pedig felejtsük el? Banalitás. Talán jobb lett volna honfoglalást tanulni a finnektől? Vagy fordítva? Nem tudok válaszolni...
Hogyan látod az itt élő magyarokat?
Kevesen vagyunk, de annál többfélék. Ennek ellenére - vagy éppen emiatt, mindenki megtalálja a neki megfelelő kis baráti társaságot, ahol jól érzi magát.
Mit tanácsolnál az itt élő többi magyarnak?
Kinek-kinek más és más tanácsot lehetne adni, de nem vagyok az a fajta, aki tanácsokat osztogatna...
Köszönöm a beszélgetést.
(Az interjút Vajda András készítette)

Mikor a fa zöldülni kezdett, néhányan a Litkey István által életbentartott táncház látogatói közül összedugtuk a fejünket és kitaláltuk, hogy szervezzünk egy "tánctábort". Azért tábort, mert már hiányzott egy kis intenzív tánctanulás (egy igazi tánctábor ugyanis egy hétig tart, és délelőtt-délután oktatás folyik). Igazira sajnos a célközönség napirendje miatt nem futotta az időből, ugyanis majd mindenki dolgozik délelőtt, de egy délutánonkénti tanfolyamra sikerült húsz jelentkezőt összegyűjteni. Hosszas, néha akadozó szervezés után és a Finnországi Magyarok Egyesületének a támogatásával augusztus utolsó hetére minden együtt volt: terem, oktatók és résztvevők.
Kitűnő mesterekre akadtunk a kolozsvári Both Zsuzsa és József személyében, akik mindenféle cselt bevetve csöpögtették belénk a hagyományos kalotaszegi tánc mikéntjét. Az alapoktól kezdve építettük fel a legényes, csárdás és szapora igen bonyolult de lenyűgözően szép mozdulatait, s ha a rövid idő miatt nem is lett palotához hasonló a tudományunk, egy takaros parasztházra (vagy inkább mökkire) talán futotta ... S hogy ízes-díszes is legyen, három népdallal és néhány csujogatással megfűszereztük.
Szeretnék köszönetet mondani elsősorban Litkey Istvánnak, aki néhány éve fellobbantotta és nem hagyja kialudni a helsinki magyar táncház lángocskáját, az oktatóknak az odaadó munkáért, a résztvevőknek a kitartásért, az FME-nek és B.A.-nak a támogatásért, valamint az Espoo-i Suomi-Unkari Seura alelnökének, Erkki Vinkki úrnak a terem biztosításáért.
Remélem mindannyian jól szórakoztunk és kedvet kaptunk a folytatáshoz !
(Veress Zoltán)

Lap tetejére

Év eleji programjaink

::: Január 21-én a Magyar Kulturális Központban, 18.00 órakor:
Előadások és beszélgetés Az új bevándorlási törvény hatásai a finnországi magyar munkavállalókra 2004-bencímmel.
Sok itteni magyart érdekel és érint a téma.
Az FME meghívását (egyelőre) két személy fogadta el: Mirkka Mykkänen asszony, a finn Munkaügyi Minisztérium illetékes osztályvezetője, Nagyné Végh Mária, a Magyar Nagykövetség konzula, valamint Szalay László, a Magyar Nagykövetség EU- tanácsosa. Az előadások után bőven van idő a kérdések megbeszélésére, valamint egy kávés-sütis szünetre is. Élénk résztvételre számítunk ! (Most itt van az alkalom, gyertek el, és faggassátok egyenesen az illetékeseket !)

::: Február 21-én 18.00 órai kezdettel a hagyományos, jelmezes Farsangi ünnepség kerül sorra közös szervezésben a Finn-MagyarTársaság Espoo-i tagozatával.
A helyet és a menüt még nem döntöttük el, ezekről majd időben értesítünk.

::: Március 15-e megünneplését, és az ehhez csatlakozó FME évi közgyűlését március 13-án, szombaton, 15.00 órai kezdettel tartjuk a Magyar Kulturális Központban.

::: Április 24-én A Kulturális Központban: az MKTK és az FME közös programja: Európaiság, magyarságtudat és identitás a csatlakozás küszöbén
A program moderátora Miklóssy Katalin történész, de a lényeg akkor is az utána következő VITAfórumon van!

Kitekintő

Tizenöt éves az Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Egyesülete

Észtországban magyarok? - kérdez vissza csodálkozva az, aki először találkozik a világnak eme kicsiny sarkába szakadt hazánkfiával. Pedig a magyar-észt kapcsolatok - a nyelvrokonságnak a történelem ködébe vesző tényén túl - egész Báthory István uralkodásáig nyúlnak vissza, aki egyidőben volt Erdély fejedelmeként és lengyel királyként, Észtország (azaz a tartui püspökség) ura.
A "modern" magyarok döntő többsége a 70-es, 80-as években diákként ment a nyelvrokonokat szívesen látó tartui egyetemre Kárpátaljáról, így a ma ott élő első generációs magyarok többsége felsőfokú végzettségű és az egymáshoz tartozás, közös diákévek szoros köteléke fűzi össze.
1988. novemberében, az ébredező észt nemzeti öntudat árnyékában alakult meg - elsők között, pár lelkes ember összefogása révén - a Munkácsy Mihály Kulturális Egyesület Bán István vezetésével (aki mai napig elnöke).
Akkoriban még - hivatalos adatok szerint - 241 magyar élt Észtországban, de a fizető tagság (a gyermekeket is beleértve) ma is közelít a százhoz.
Az elmúlt 15 évet az aktív kapcsolattartás, az észtországi gyülekezet életrehívása, de néha bizony megtorpanások is jellemezték. A jövő? Kis létszámuk ellenére az észtországi magyarok az északi "hétágú síp" egyik fontos hangadói. Lelkes, energiát nem kímélő szervezőképességük példaként szolgálhat nekünk, finnországi magyaroknak is. Faludy György szavai visszhangzanak tetteikben: "nincs végünk - vagyunk és leszünk".
Az igen sikeres, 2003. november 15-én tartott megemlékező istentiszteleten és ünnepségen egyesületünket Lukácsfy Kristóf, Nagy Gábor és Vajda András képviselték és adták át mindannyiunk üdvözletét.

VIII. évf. 27. szám, 2003. október
VIII. évf. 26. szám, 2003. június
VIII. évf. 25. szám, 2003. március
VII. évf. 24. szám, 2002. október
VII. évf. 23. szám, 2002. március

Lap tetejére
Februári körlevelünk PDF-formátumban 2004/1 ITT olvasható