2014/Ősz_AJÁNLÓ PDF Nyomtatás E-mail

 

Szabó Sipos Judit, HMI München: Készüljünk a nagy kalandra! (Könyvajánló iskolaelőkészítő csoportok tanításához)

Nagy Adrienn - Takács Marianna: Az eredményes iskolakezdésért 1-4-kötet
Illusztrátorok Tamási Kinga és Ács Róbert

Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen

A szerzők óvodások és kisiskolások fejlesztéséhez kínálnak olyan feladatokat, amelyek képi világa a gyermeki környezet megszokott cselekvéseihez, történéseihez kapcsolódik.

 

A recenziót itt olvashatják

 

 

Lengyel Ferenc: Beszédvarázs, szóbeszéd...

Tóth Erika Katalin (Szerk): Szó-beszéd. Beszédfejlesztő mondókák.

Móra Könyvkiadó. Budapest, 2012

Mikor először kezembe került egy üzletben a Szó-beszéd,  visszatettem. Túl eleminek, „kezdő szintűnek” véltem első látásra. Fél óra múlva viszont újra kézbe kellett vennem. Nem csoda történt, de ekkor kezdtem meglátni benne azt a lehetőséget, amely e sorok írására is késztetett. Tóth Erika Katalin, aki a gyermekversikék, mondókák válogatója, átírója és részben szerzője, érdekes és jól használható gyűjteményt jelentetett meg részben eredeti művekből, részben a gyermekmondókákból összeállított könyvével. (Tóth Erika Katalin: Szó-beszéd. Beszédfejlesztő mondókák. Móra Könyvkiadó. Budapest, 2012)

A szerző ajánlása – pontos és lírai egyszerre. Eligazít. Montágh Imre emlékét idézi személyes hangvételben: „Ő vezetett be a beszéd akrobatikájába, tőle tudom, mi a beszédvarázs, s hogy mi a küldetése annak, aki beszédet tanít.”

 

>>a  teljes recenzió>>

 


Gedeon Márta: A Tinta Könyvkiadó néhány szótáráról

A nyugati szórványban magyart tanító tanárok nyári veszprémi továbbképzésére ellátogatott a TINTA  KÖNYVKIADÓ igazgatója: Kiss Gábor, aki élezetes, közvetlen hangú előadásával felhívta a figyelmünket a kiadó legfrissebb és néhány korábbi szótárkiadványára. Ezek közül szeretnék most egy párat röviden ismertetni. Tudom, hogy a fiatalokhoz közelebb állnak a számítógépen elérhető szótárak, én viszont még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik számára a kézbe vehető könyv jelenti az igazi élményt. A jelentős vásárlási kedvezmény is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült hozzájutnunk több, a tanítási, fordítói munkát megkönnyítő szótárhoz. Mindig is örömmel forgattam a TINTA KIADÓ különböző szótárait megbízhatóságukért, a címszavak világos felépítéséért, az egységes jelrendszerükért. Most sem csalódtam.

 

>>a  teljes recenzió>>

 

 

Málnási Ferenc: Tóth Ildikó: Méráról csak álmodom

Ághegy Könyvek
Kolozsvár, 2013

„A mérai csorgóvíz, / Olyan édes, mint a méz. /
Aki aztat megissza, / Vágyik a szíve vissza…”


Ez a népdal cseng a fülembe, amikor újra kezembe veszem Tóth Ildikó: Méráról csak álmodom (Kolozsvár, 2013, Ághegy Könyvek) című könyvét, melyre a Brassai Sámuel Gimnázium hajdani diákjainak 55. évi érettségi találkozóján figyeltem föl, vásároltam meg. Ezt a dalt énekeltük mérai diákjaimmal, amikor a Mérai Általános Iskolában helyettesítettem magyar szakos kollegámat. Én is Kolozsvárról indultam, a Szamos-partról, de aztán a Fekete-Körös melletti Gyantán kezdtem pályámat, onnan a Sebes-Körös mellé, Révre kerültem, majd vissza Kolozsvárra. Tóth Ildikó Kalotaszegről, Méráról került még messzebbre, a számomra idegen Sölvesborgba, a messzi Svédországba, amelynek egykori királya, ha nem is Mérában, de Erdélyben is megpihent egyszer.

Nos ezért is érzem úgy, hogy ismertetnem kell hajdani iskolatársam könyvét. Azért is, mert a Múltba néző és az Ajtó, ablak nyitva van 2007-ben és 2011- ben kiadott könyveit, emlékeinek tárházát a Magyar Elektronikus Könyvtárban már olvastam. Azt is szeretném, ha volt diákjaim, a Brassaiba járó és természetesen a mérai iskolások is belelapoznának, és az emlékek olvasása nyomán tollat ragadnának, a számítógép – a hajdani palatábla modern változata –, a táblagép elé ülve elmesélnék saját sorsukat.


>> a teljes recenzió >>

 

 

 

 

 

1. Júniusi számunk tartalmát lásd az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzék 2014-ben
2. Az elmúlt évek anyagai az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzékekben találhatók