2014/Tél_Muhelyek PDF Nyomtatás E-mail

 

Tisztelt Olvasóink!


Tudomásunk szerint a világon körülbelül 150 intézményben folyik különböző szintű magyar oktatás. Sokan honlapot működtetnek a világhálón. Valószínűnek tartjuk, hogy a különböző földrészek iskolái, csoportjai nem is tudnak egymás létezéséről.

Ezért arra gondoltunk, hogy az őszi számtól kezdődően ebben a rovatban a gyümölcsözőbb kapcsolatrendszer kialakulása, működése érdekében sorozatban tesszük közzé az általunk ismert lapokat Ausztráliától Európa legészakibb régiójáig.

Fogadják szeretettel, és használják ki a kapcsolatfelvétel lehetőségeit!

 

DÉL-AMERIKA

 

 

A Z.I.K. Buenos Airesben 1952 óta működő hétvégi magyar iskola.

Jelenleg 55 tanulója van 7 csoportban: 1 óvodás, 3 elemi, 3 középiskolai szinten és 2 szinten a felnőttek csoportja. Az iskolánknak több mint 500 diákja volt és 150 növendék tett magyarság­ismereti (érettségi) vizsgát egy vagy több tárgyból. A Z.I.K. hagyományos feladata: az október 23-i ünnepély rendezése az argentínai magyar társadalomnak. Az alapító tanárnő, Máter Juhász Mária által bevezetett hagyomány szerint minden december végén vasárnapi karácsonyi összejövetelt rendez, növendékek, tanárok, szülök és öregdiákok részvételével.

 

Buenos Aires: Zrínyi Ifjúsági Kör

 

 

USA

 

Az Egyesült Államokban egy tucat működő honlapot találtunk a világhálón. Téli számunkban most féltucatnyit mutatunk be.

 

 

A Bartók Béla Bostoni Magyar Iskola, Óvoda és Cserkészet (BOSKOLA) 1999 októberében alakult meg Boston környéki lelkes szülők öszefogásának eredményeként.
(...) A felszabadult légkörű, baráti hangulatban zajló korosztályokra bontott óvodai, iskolai és cserkész órák alatt a gyerekek magyar nyelvű énekeket, játékokat tanulnak, elsajátítják az írás-olvasás tudományát, megismerkednek a magyar történelem fontos eseményeivel, a magyar hagyományokkal.
(...) A BOSKOLA megalakulása óta  folyamatosan nő a programban résztvevő gyerekek/családok száma. A 2013-2014-es tanévben 90 család 150 diákja vett rendszeresen részt a foglalkozásokon, akik kor és nyelvtudási szintjüknek megfelelően különböző csoportokban tanulnak. Az utóbbi években a korábban kísérleti jeleggel működő bölcsödei foglalkozás, valamint a felnőtt nyelvoktatás is állandó programmá nőtte ki magát.

- részletesebben a honlapon -

 

Bartók Béla Bostoni Magyar Iskola, Óvoda és Cserkészet: BOSKOLA
Minnesotai MISI Magyar Iskola

Széchenyi Magyar Iskola, New Brunswick

Phoenixi Magyar Református Egyház iskolája

Csík Hágó Magyar Iskola és Óvoda, Chicago

Arany János Magyar Iskola, New York

Coloradói Magyar Club – iskola, játszóház

 

Amennyiben tudomásuk van más működő honlapokról is, kérjük, értesítsenek a Kapcsolatra kattintva az Őrszavak üzenőtábláján.

 

 

 

 

 

1. Szeptemberi számunk tartalmát lásd az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzék 2014-ben
2. Az elmúlt évek anyagai az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzékekben találhatók