2015/Nyár_Műhelyek PDF Nyomtatás E-mail

 

Tisztelt Olvasóink!
Tudomásunk szerint a világon körülbelül 150 intézményben folyik különböző szintű magyar  oktatás. Sokan honlapot működtetnek a világhálón. Valószínűnek tartjuk, hogy a különböző földrészek iskolái, csoportjai nem is tudnak egymás létezéséről.
Ezért arra gondoltunk, hogy az őszi számtól (2014) kezdődően ebben a rovatban a gyümölcsözőbb kapcsolatrendszer kialakulása, működése érdekében sorozatban tesszük közzé az általunk ismert lapokat Ausztráliától Európa legészakibb régiójáig.
Fogadják szeretettel, és használják ki a kapcsolatfelvétel lehetőségeit!

A 2014. évi őszi számtól 2015. tavaszáig a távolabbi világrészeken barangoltunk, most Európán a sor.

 

ANGLIA

 

Bristoli Kisiskola

A 2010 novembere óta működő Kisiskola megőrzése és fejlesztése érdekében, 2013. szeptemberében többen, a Bristolban élő magyar közösségből (szülők, szervezők, támogatók) úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje, hogy a Kisiskolát hivatalosabb, intézményi formában működtessük tovább. Ennek érdekében létrehoztuk „Hungarian Children’s School, Bristol” néven, a Bristoli Kisiskolát, mint alapítványt.  Az alapitótagok: Braun Edit, Uitz Piroska, Bicsak Tibor, Intzédy László, Szalai Judit.

Az alapító okiratban is megfogalmazott célunk az, hogy a bristoli és Bristol környéki magyar családoknak legyen egy „közösségi bázisa”, ahol találkozhatnak egymással gyerekek és felnőttek, megélhetik magyarságukat, megoszthatják problémáikat és ápolhatják anyanyelvüket, közösen megünnepelhetik a jeles ünnepeket vagy egyszerűen csak jóízűeket beszélgethetnek magyarul. Másrészt, mint ahogy a nevében is benne van, a célunk, létrehozni (és működtetni) a gyerekeknek egy „hétvégi iskolát”, ahol kéthetente szombatonként, magyar nyelvű – írás és olvasásfejlesztő – játékos foglalkozásokon vehetnek részt, ahol koruknak megfelelően magyar népmesékkel, mondókákkal, dalokkal, népszokásokkal és honismerettel gazdagodhatnak, játékos formában ápolhatják anyanyelvüket, fejleszthetik szókincsüket.

Célunk továbbá olyan programok szervezése, amely a magyar kultúra, magyar nyelv, vagy Magyarország iránt érdeklődő angolok, vagy más nemzetiségűek számára is érdekes lehet. (Ilyen rendezvény volt pl. a már kétszer is megrendezett karácsonyi vásár, ahol a Bristolban és környékén élő magyar vállalkozók és kézművesek mutathatták be termékeiket, de ahol fellépett és a nem magyar közönség előtt is nagy sikert aratott HUnique Dance néptáncegyüttes.

 

Bristoli Kisiskola

Angliai Református Egyház Vasárnapi Iskolája

BHCA Readingi Magyar Iskola

Magyar Tanoda és Játszóház (MTJ)-Guilford

Londoni Magyar Iskola Plusz (LMI+)

Magyar Iskola Cambridge

Csiga-Biga Tanoda, Brighton

Mosoly Magyar Ovi-Suli

 

Amennyiben tudomásuk van más működő honlapokról is, kérjük, értesítsenek a Kapcsolatra kattintva az Őrszavak üzenőtábláján.

 

 

 

 

1. Tavaszi számunk tartalmát lásd az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzék 2015-ben
2. Az elmúlt évek anyagai az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzékekben találhatók