Gazda József: A harmadik ág I-II.,

Hét Krajcár Kiadó, Budapest 2011

Lengyel Ferenc: Könyv a gyöngeségünk ellen

Másfél éve jelent meg a könyv (Gazda József: A harmadik ág I-II., Hét Krajcár Kiadó, Budapest 2011), amely az emberi érzelmeket sem titkolva vet számot nagyvilágban élő társaink, a világ magyarságának sorsával. Nem annyira róluk szól, mint inkább velük, saját szavaikat idézve. Az utóbbi évtizedek szóbeli visszaemlékezésekből épülő hagyományát gazdagítja. Az angol „oral history”-nak sajátosan magyar és szívhez szóló változata, a világméretű emigrációs élet újabb tükre. A legkülönbözőbb körülmények között élő magyarok életét villantják fel a két kötetben egymás után elmesélt életképek. Más-más élethelyzetekből és -történetekből épül a mű változatos egyéni életekben és közösségi mozzanatokban gazdag freskóvá.
„Az itteni asszimiláció nem természetes, vagy legalábbis nem teljesen természetes. Erőltetett. ’Államérdek.’ Egy népet kell eltüntetni, egy népet, mely valamikor saját földjének, saját országának mondta ezt az országot, vagy legalábbis annak egy részét. Hogy ez többé sohase lehessen úgy, ezen működik az egész hatalmi gépezet.
Akik magyar iskolába adják, gyereküket, kapnak egy magyar kultúrát, tudást. Mind a két gyerekem a magyar iskolába járt, az utcán tanultak meg románul. Sajnos, nem mindenkinél van ez így. Nagy a beolvadás. Fájó, elég nagy. Nagyon gyengék vagyunk. Úgy tudnak uralkodni rajtunk a vegyes családokban, ahogy akarnak..”
A szavakat a Kárpát-medencében mondja az, akinek a feje fölött csak az államhatárok mozdultak el a huszadik század történelmében, de sem ő, sem elődei sohasem hagyták el szülőföldjüket. Az idézet a könyv egyik erős hatású mondata. Ugyanakkor hosszabb idősávban az események, a beolvadás folyamata az egész magyar emigrációban – akár a fa betegsége ága szinte összes levelén – tüneteiben érzékelhető.

>> a recenzió folytatása >>

Székely János: Cigány népismeret

Te del o Del baxt!
Szent István Társulat
az Apostoli Szentszék Könyvkiadója
Budapest 2010
127 oldal

Gedeon Márta: Székely János: Cigány népismeret

Székely János püspök atya így ír a cigányság történetéről szóló könyvének bevezetőjében: „Lehet, hogy ha megkérdeznék tőled, hogy hány híres embert ismersz, aki cigány volt, egyet sem tudnál mondani. Lehet, hogy nem sok fogalmad van arról, honnan és mikor érkeztek meg a cigányok Európába, milyen hagyományaik, szokásaik vannak, mennyi üldözésen, népirtáson mentek már keresztül. Csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk. Én úgy szerettem meg cigány testvéreinket, hogy ellátogattam az otthonaikba, megismertem a gyerekeket, az öregeket, együtt énekeltünk. Ez a kis könyv egy ilyen látogatásra hív. Isten hozott!”

A könyvből megismerjük a legnagyobb magyarországi etnikai kisebbség, a cigányság jelképeit: az 1971-es első Roma Világkongresszuson elfogadott kék-zöld sávos zászlót,  közepén egy ősi indiai jelképpel – egy vörös kerékkel és a cigány himnuszt, amely a Mentem, mentem végtelen utakra mellett szintén himnuszként terjedt el Magyarországon. Szövege így hangzik:

>> a recenzió folytatása >>

Kiss Gy. Csaba: Balogh Mihály: A költő és a város. Petőfi Sándor Kunszentmiklóson.
Kunszentmiklós Város Önkormányzata és a Bakér Mente Egyesület kiadása.
152 p. : ill ; 24 cm + CD)

Petőfi mindig aktuális. Akkor is, ha valaki úgy gondolja, hogy nem. Mindig időszerű, hiszen nem csupán a magyar történelemhez és irodalomhoz tartozik: úgy is mondhatjuk, nemzeti jelképeink egyikévé emelkedik ki belőlük. Idehaza és a nagyvilágban a magyarság egyik ikonja. Akiről megismernek bennünket. Ezért sem könnyű vele bánni, és azért sem, mert mintha még utóéletében is kísértene makacs természete. Nehezen gyömöszölhető skatulyákba az alakja. Jól gondolja meg, ha valaki könnyelműen akar bánni emlékével. A totális diktatúra lobogójára tűzni gondolta, azonban nemsokára a zsarnokságot megdöntő forradalom zászlaján szemlélhette a költő képét. Volt kulturális miniszter, aki 1997-ben le akarta venni nevét az ország irodalmi múzeumáéról, később azután más politikai hangoltságú közegből hallottam a magyar korlátoltság hasonló természetű megnyilvánulását: nem volna jó üzenet manapság a neve, hiszen ismét ama lobogót idézné a legsötétebb 50-es évekből.

>> a recenzió folytatása >>

1. Decemberi számunk tartalmát lásd az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzék 2012-ben
2. Az elmúlt évek anyagai az Archívumban, illetve a Tartalomjegyzékekben találhatók