Szerkesztő: Gedeon Márta (Lengyelország), Lengyel Ferenc (Ausztria)

• Gedeon Márta: Gondolatok Szili Katalin Vezérkönyv a magyar grammatika tanításához című könyvéről
• Czégényi Dóra: A magyar népi kultúrára vonatkozó tudás mint oktatási segédanyag

Nekem hosszú évekre, évtizedekre volt szükségem ahhoz, hogy diákjaimnak a magyar grammatikára vonatkozó, sokszor első hallásra megválaszolhatatlannak tűnő kérdéseire kielégítő választ tudjak adni. Sokszor még az akadémiai nyelvtan is azzal intéz el egy-egy problémát, hogy a „jobb hangzás miatt” mondunk így vagy úgy valamit. Természetesen mindig marad olyan probléma, amit a „nyelvi hagyománnyal” magyarázunk, hiszen nyilvánvaló, hogy még az olyannyira logikusnak tűnő nyelv, mint a magyar sem mindig logikus.

Ebben a könyvben sok kérdésünkre megtaláljuk a választ. Kezdő oktatóknak éppúgy ajánlom, mint a sok éves tapasztalattal rendelkező magyartanároknak. A szerző megpróbálja ugyanis „kívülről” (is), az idegen ajkúak szemével nézni nyelvünket, kiemeli a magyar sajátosságokat, de össze is veti az egyes jelenségeket más nyelvek grammatikai megoldásaival.

A grammatikát nem lehet még a kommunikatív központú nyelvoktatásban sem kikerülni, teljesen mellőzni. Még a kétnyelvű tanítványaink esetében is hasznos lehet egy-egy nyelvtani struktúra alapos tisztázása. A szerző azokat a nyelvi problémaköröket tárgyalja könyvében, amelyek igen sok fejtörést okoznak a magyar nyelvet kezdő és középhaladó szinten tanító tanároknak. Ilyenek a névszók toldalékolása (I. fejezet, fonetikai alapismeretek: a hangrend, a magánhangzó-harmónia, a toldaléktípusok, a kötőhangzók, a rendhagyó főnevek, melléknevek tőtípusai), az igeragozás típusai (az igei kötőhangzó-szabályok, a jelen és múlt időre vonatkozó szabályok, a felszólító módra vonatkozó szabályok, a magyar igeragozás-típusok – a fonetika szemszögéből), és a II. fejezetben található olyan grammatikai jelenségek, mint a birtoklás kifejezése, a birtokos személyjelezés, a birtoktöbbesítő jel, a felszólító mód, a feltételes mód, a határozatlan és határozott ragozás, a múlt idő, a szórend, a tárgyrag, a többes szám, az igekötők és az irányhármasság.
Egy-egy témát négy alfejezetben tárgyal Szili Katalin, amelyekről ezt mondja:

„A Sajátosságok címet viselő részben a tárgyalt formának a magyar nyelvre jellemző, egyedi vonásait igyekeztem kiemelni, ahol lehetséges volt, kontrasztív szempontokat is alkalmazva.
A funkciókról szóló bekezdésben értelemszerűen a formához rendelhető jelentéseket fogtam egy csokorba, azokra összpontosítva, amelyek a kezdő, haladó szinten tanítandók.

Az Alaki kérdések című részben nemegyszer tudatosan bővebb információkat nyújtok, mint amennyire kezdő akár középhaladó szinten szüksége lehet a tanárnak, hogy a lehető legteljesebb ismeretekkel bírjon a formákról, legyen tisztában azzal, milyen rendszert is kell a kommunikáció szolgálatába állítania. A sűrűn megjelenő táblázatokkal pótolni vagy korrigálni kívántam a nyelvtanok és a nyelvkönyvek néha-néha elnagyolt ragozási sorait.”

A Hogyan tanítsuk? és az Ahogy a könyvek teszik… alfejezet-címek önmagukért beszélnek. Talán érdemes felsorolni, melyek azok a tankönyvek, amelyekben a fentebb említett grammatikai jelenségek tanításmódját elemzi, bírálja a szerző:

Ginter Károly – Tarnói László: Ungarisch für Ausländer. Budapest, Tankönyvkiadó, 4. kiadás, 1974; Erdős József – Prileszky Csilla: Halló, itt Magyarország! I–II., Budapest, Akadémiai Kiadó, 4. kiadás, 2002; Hlavacska Edit – Hoffmann István – Laczkó Tibor – Maticsák Sándor: Hungarolingua 1–2., Debreceni Nyári Egyetem, Debrecen, 2. kiadás, 1996; Durst Péter: Lépésenként magyarul. Első lépés. Szeged, Szegedi Tudományegyetem, 2. kiadás, 2004.

Több mint 30 éve tanítom a magyart külföldieknek, de egy-egy nagy lélegzetvételű nyelvi jelenség tanítása előtt mindig előveszem a Vezérkönyvet.

Önöknek is ajánlom!

Czégényi Dóra
A magyar népi kultúrára vonatkozó tudás mint oktatási segédanyag
(szemelvények a Magyar népi kultúra tankönyv és a tankönyvhöz készült Szöveggyűjtemény recenziójából)

Keszeg Vilmos (szerk.): Magyar népi kultúra. Alapfogalmak. Folklór. Anyagi kultúra. Tankönyv. Második, javított kiadás. Kolozsvár, Ábel Kiadó, 2008. 352 o.

Szöveggyűjtemény a Magyar népi kultúra című tankönyvhöz. Összeállította Gazda Klára – Keszeg Vilmos – Pozsony Ferenc – Tánczos Vilmos. Kolozsvár, Ábel Kiadó, 2008. 410 o.

„Az Erdélyi Tankönyvtanács kiadásában 300 példányban megjelent a Magyar népi kultúra című tankönyv /Kolozsvár, 1999/, mely mindenekelőtt a középiskolai oktatás számára készült. A tankönyv szerzői a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének tanárai.” (Romániai Magyar Szó 1999. november 24.)

Az, hogy 2000-ben az Erdélyi Tankönyvtanács gondozásában újabb 600 példány került forgalomba, a szűk szakmai közösség számára bírt hírértékkel.

A két kötet anyagát összeállító munkacsoport tagjai az erdélyi tudományosság és a kolozsvári egyetemi oktatás szervezésében egyaránt fontos munkát vállaló néprajzkutatók. Demény István Pál, a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Folklór Intézetének főállású kutatójaként, a Tankönyv társszerzőjeként széles körű tájékozottsággal, a középkori krónikákkal és népballadákkal való szövegegyezéseket is tárgyalva, szigorú módszerességgel összpontosított a szóbeli hősi epikára, valamint a népdalokra, amelyeknek rendszerezésére, értelmezésére, példázására is sort kerített. Gazda Klára, a tárgyi néprajz, a díszítőművészet, a népi ornamentika, a népviselet és a gazdálkodás erdélyi kutatójaként a Tankönyv anyagi kultúra fejezetének és a gyermekkor legszakavatottabb kutatójaként a gyermekfolklór alfejezet szerzője. Keszeg Vilmos, akinek kutatási területe a narratológia, a világképek, valamint az írás- és olvasásszokások, a Tankönyv szerkesztőjeként az erdélyi magyar folklorisztika elméleti, fogalmi, módszertani megújítását is tükröző bevezető fejezet, valamint a műfajiság kérdéskörét, az egyes folklórműfajokat és a hiedelmeket tárgyaló részek szerzője. Pozsony Ferenc több tíz éves tereptapasztalattal, kutatómunkája nyomán árnyalt szintézissel járult hozzá a Tankönyv megírásához és a Szöveggyűjtemény összeállításához.  (…) az utóbbi években végbemenő kulturális és társadalmi átalakulások jellemzőit is bemutató és értelmező Népszokások fejezet szerzőjeként, érinti az identitásbeli sajátosságokat, valamint a társadalomszerveződésben bekövetkezett változásokat. Tánczos Vilmost, a Tankönyv népi vallásosságot tárgyaló fejezetének szerzőjét kutatóként a hagyományos népi kultúra szimbólumvilága és ennek elméleti megközelítési lehetőségei foglalkoztatják. „A szerzők mindegyike kutatója is a népi kultúrának.”, olvasható az Ajánlás soraiban. A Tankönyvnek a fentebb felsoroltakból (is) származtatható két szembetűnő sajátosságát, hogy kutató és oktató szakemberek állították össze, a szerkesztő Keszeg Vilmos is hangsúlyozza: „… olykor egyéni reflexiók, tapasztalatok is beépültek a szövegbe, illetve az egyes fejezetek terjedelme olykor aránytalanul eltérő.” Lévén a társszerzők mindegyike saját kutatási területeinek, témáinak szakavatott ismerője, az egyéni reflexiók és tapasztalatok beépítése a kötet vitathatatlan érdeme. Ez a tényszerűség, illetve az, hogy a Tankönyvbe szerkesztett mondanivaló egy része előadásokból, a hallgatókkal való interakciókból szűrődött le az oktatási munka során, a terjedelmi eltérések magyarázatát is felkínálja. Így konfrontálódik folyamatosan a tudományos szempont, még a legelméletibb alfejezetekben is, a hétköznapi, gyakorlatiasabb ember- és kultúraismerettel.

Az Ajánlásban megválaszolásra kerülnek a legfontosabb kérdések, amelyek egy néprajzi tankönyv kapcsán felvethetők: mi a tárgya?, kihez szól?, illetve melyek a hiányosságai? A népi kultúrával kapcsolatos tudás első hazai (értsd: erdélyi – Őrszavak szerk.) magyar nyelvű összefoglalásaként, az általános érdeklődésen túl, a néprajz szakra készülő középiskolás tanulókhoz és a bölcsészkar első éves hallgatóihoz szól, de „segédeszköz azok számára is, akik valamilyen szinten és céllal oktatják a népi kultúrát”. (…) a négy fejezetből álló Tankönyv, az alcímében megjelöltek – Alapfogalmak. Folklór. Anyagi kultúra – tiszteletben tartásával úgy fedi le a folklór és az anyagi kultúra területét, hogy az alapfogalmakat taglaló első fejezet és a kötetzáró Könyvészet hozzásegíti az olvasót egy teljesebb, általános tájékozódáshoz.

A Tankönyv fejezetenkénti, alfejezetenkénti tagolását követi a negyedik szerkezeti egységként szerepeltetett Könyvészet. A témaorientáltan tömbösített hazai és nemzetközi szakirodalmi tételek, a korábbi fejezetek elméleti hátteréül is szolgálva, az azokban megfogalmazott tudástartalmakat egészítik ki. A Tankönyvben mindvégig következetesen szerepeltetett kérdések és feladatok kettős célt szolgálnak: „a fogalmakkal való operálásra ösztönöznek, valamint az olvasó környezetének kultúrájára irányítják a figyelmet.” Valóban, általuk az új értelmezésű tankönyv a diák mindennapos, az ő gondolatvilágát, megélt társadalmi tapasztalatát figyelembe vevő, hasznos, a társadalomba való beilleszkedését, az abban való sikeres közlekedését szolgáló információhordozóként is tételeződik.

Mint ilyen, a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán az 1990–1991-es tanévtől újrainduló néprajz szakos képzés oktatási segédkönyveként tételeződik. Ugyanakkor, arra tett kísérlet, hogy az ön- és a honismereti mozgalom mellett a néprajzot szaktudományként építse be a köztudatba. Amellett, hogy a magyar néprajz első kézikönyv formátumú összefoglalásának, a négykötetes Magyarság néprajzának, a Magyar Néprajzi Lexikonnak, majd az arra alapozó későbbi, nyolckötetes Magyar néprajznak az eredményeivel is szinkronban áll, a Tankönyv használhatóságát az is növeli, hogy minden jelenséget erdélyi szöveg-, szokás-, illusztráció-példával szemléltet. A kötet rendszerszerűségével, a következetes fogalmi nyelv alkalmazásával az első olyan erdélyi eredmény, amely az eddig tankönyvként használt kiadványok (pl. az Apáról fiúra, Ágas-bogas fa, A magyar folklór) sorát eredetien gyarapítja, illetve egészíti ki, hiszen a népi kultúrára vonatkozó tudás ilyesfajta típusú leírására viszonylag ritkán kerül sor.

Nyilvánvaló, nemcsak a diákok forgathatják haszonnal, hanem bárki, aki érdeklődik a téma iránt. Ehhez nem is szükséges az egész könyvet elolvasni, csak a kívánt fejezeteket, mivel a könyv felépítése moduláris, azaz az egyes témakörök önmagukban is megállják a helyüket, kerek egészet alkotnak.

A Tankönyvet a két részre tagolódó Szöveggyűjtemény egészíti ki. Az első rész Népköltészet cím alatt műfajok szerint csoportosított folklórszövegeket tesz hozzáférhetővé. A tizenkét népballada és a kilenc népmese teljes szövege mellett Győri Klára és Kocsis Rózsi népi önéletírásából szerepelnek szemelvények, de olvashatók archaikus imádságok, ráolvasások, emlékversek, sírfeliratok, valamint a szokásköltészet gazdag repertoárjából újévi énekek, mondókák, aratóénekek és aprószentek napi vers is. A szövegközlések, illetve azok pontos adatolása mellett külön figyelmet érdemel, hogy – a Szöveggyűjtemény összeállításában közreműködő négy szakember koncepcióját is tükrözve – a román, szász és cigány népköltészet egy-egy darabja együtt szerepel a magyar folklórszövegekkel.

A népi kultúra különböző aspektusait taglaló írásokból felkínált ízelítő, az együvé válogatás révén, egyrészt azok „viszonylag nehezen hozzáférhető” aspektusát számolja fel, másrészt a magyar és nemzetközi szerzők (Balassa Iván, Balogh Jolán, Pjotr Grigorevics Bogatirjov, Csupor István, Edward Shils, Elman R. Service, Fél Edit, Földes László, Gunda Béla, Györffy György, Hajdú Péter, Hofer Tamás, Hoppál Mihály, K. Csilléry Klára, Kisbán Eszter, Kós Károly, Kósa László, Lükő Gábor, Mohay Tamás, Németh Imre, Niedermüller Péter, Ortutay Gyula, Salamon Anikó, Szemerkényi Ágnes) tanulmányai, kötetszerkezetileg is a Tankönyvben megfogalmazottakhoz társítva, tájékozódást, illetve továbbgondolási lehetőséget kínálnak.

A Szöveggyűjtemény képmelléklete a képi hagyományőrzés „tudni mit” és „tudni hogyan”-ját szemlélteti. A kötetzáró tizenhat néprajzi tárgyú fénykép a kolozsvári származású Korniss Péter fotóriporter munkái. A hagyományos népi életforma és kultúra megörökítéseként és az átalakulás folyamatának dokumentumaként egyaránt értelmezhető képek a sztereotípiáktól mentes tényrögzítés szemléletes példái.