Fazakas Emese
Nyelvhasználat és anyanyelv
Ha feltesszük a kérdést: Mi a nyelv? legtöbbször a következő választ kapjuk: A nyelv a kommunikáció eszköze, vagy: A nyelv gondolataink kifejezője. Eszközközpontú társadalmunkban természetesnek tűnik ez a válasz. De mi is a kommunikáció? Mi a gondolkodás? Mit csinálunk, amikor kommunikálunk? Nem csak azt mondjuk el, amit látunk, ami történt velünk, amit szeretnénk csinálni, nem pusztán gondolatainkat közvetítjük, hanem azzal, hogy elmondjuk, mi történt velünk tegnap, vagy mit szeretnénk holnap csinálni, az érzelmeink is benne vannak, az, ahogyan viszonyulunk egy eseményhez, egy emberhez, bármihez vagy bárkihez. Minden rezdülésünk benne van: idegességünk, mérgünk, boldogságunk, örömünk, szerelmünk, gyűlöletünk, közömbösségünk. És nem is vesszük észre, hogy benne van történelmünk, múltunk, művelődésünk története. Mert ha valakiről azt mondjuk, hogy agyafúrt, akarva-akaratlanul azokat a sámán őseinket idézzük meg, akik koponyalékeléssel próbálták egykor az őrültek gyógyítását. És a nyelvben ott rejtőzködik mindaz, amit a világról tudunk, mindaz, ahogyan a világot érzékeljük. Márpedig mindenki anyanyelvén keresztül érzékeli a világot, anyanyelve segítségével viszonyul így vagy amúgy valamely helyzethez. A tüsszentésre magyarul rendszerint „egészségedre!” a válasz. Sok nyelvben azonban nem hozzák kapcsolatba a tüsszentést és a betegséget. Az angolok hasonló szituációban azt mondják: Légy áldott!, a malgaszban pedig az „életben van” mondat járja. A tongában a tüsszentést nem egyszer annak jeleként értelmezik, hogy a tüsszentő hiányzik kedvesének. Elég gyakori, hogy tüsszentés után valakinek viccesen azt mondják: „sajnos, nem vagy semmi”. A kifejezés szándékolt értelme az, hogy a szeretett személynek, aki a tüsszentést előidézte, inkább semmire sem kellett volna gondolnia, mint a tüsszentőre. Jelentős eltérés a magyartól, hogy a tongában a tüsszentő személy is használhatja az előbbi kifejezést, mintha azt mondaná: Egészségemre! Mekkora különbség! És milyen távol áll ez a világ tőlünk! De nem csak azért, mert a tongák nagyon távol élnek. A neves írónő, Jókai Anna mesélte, hogy mikor első regénye megjelenés előtt áll Lengyelországban, egy egyébként rutinos fordító táviratban azt kérdezte tőle: Nusi néni miért ad vizet a konyhában az egereknek? Pedig a regénybeli Nusi néni csak a sötétben üldögélt, és itatta az egereket. Ilyen apró különbségek választják el egymástól a nyelveket, azt, ahogyan a világot látjuk a nyelv segítségével. Ahány nyelv, annyi világ, annyi történelem, annyiféle érzelem.
>>a teljes cikk>> 
|
